Olvasgatom a korábbi értékeléseket, és nem értek valamit: csak engem lepett meg ennyire a zárdában izzó- izzadó szerelem? Én eddig mindig azt hittem, ha álmodoznak is bent- mert hogyne álmodoznának- akkor valami egykor, a kinti világban látott férfi, vagy egy helyes kispap lehet a titkos, és nyilván százszor meggyónt ideáljuk. Node ez? Hajfürtök, érintések, vallomások, és mindezen senki nem lepődik meg, láthatóan száz meg száz éve megszokott jelenség. Ilyenkor a párokat szétültetik , másik kolostorba küldik, aztán elcsöndesednek a szenvedélyek. (Vagy nem, lsd. Kunigunda)
Másrészt még azon is elgondolkodtam, vajon mi nők nem ilyen test nélküli, teljes szerelemre vágyunk-e sokszor? Hogy a másik értse minden rezdülésünket és gondolatunkat, a pillantásunkat. Erre férfi sosem lehet képes, mert nem, és kész. Vajon bujkál bennünk is egy efféle örök vágyakozás? Mi, világi nők talán a férfi szerelem és a női barátságok összeszövésével tudunk belül harmóniát teremteni?
Hát titeket ez nem kavart fel??
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése